Kezelési útmutató idézetek, tartalom

Idézetek a műből:

„Az egyetlen és élő kapcsolatod a világgal van, annak egészével, és nem elemeivel. Tehát ebben az életben egyetlen kapcsolatod van, a saját világoddal való gyönyörűséges, néha fájdalmas, néha izgalmas kapcsolódásod. Azaz, ha most a világra egy önálló entitásként tekintesz egy olyan fenoménként, ami, pontosabban, aki veled egy gyönyörű táncba kezdett annak érdekében, hogy a tánc végén, amikor vége a zenének, egy pillanatra rá tudj kívülről is nézni mindarra, amit a tánc közben belül a mozdulataid által megéltél, akkor láthatod, igaz a kijelentésem, ez a kapcsolat határoz meg mindent, ami aztán ennek a világnak az egyes testrészeihez fűz. Határozd meg: milyen az a tánc, amit te a világgal jársz? Pattogós polka, lágy keringő, érzéki tangó, netán egy heves akrobatikus rock and roll? Ezt neked kell tudnod, és azt is tudnod kell, a világ az a pompás partnered ebben, aki mestere annak a táncnak, amit közösen választottatok. Nem tudom, tekintettél-e valaha a világ egészére, mint téged vezető partnerre? Ő az a táncos, aki felkért téged táncra, mert megérezte szívedben a vágyat erre a röpke kis táncprodukcióra. És ez a táncpartner épp hozzád van szabva, ő a te hatalmas, téged imádó és ismerő partnered, akivel táncolsz, édesem, táncolsz belefeledkezve ebbe a csodás táncba, és ez valami meseszép. Ez a tánc a legszebb, mit magadnak adhatsz, és ha néha úgy érzed, ez nehéz, fájnak az izmaid, elfáradt a lábad, elestél netán, vagy nekivágódtál az egyik asztal sarkának, sebaj: ez akkor is a léted leggyönyörűségesebb tánca, és azt is tudnod kell, ez a mostani tánc örökre e világhoz fűz, legeslegfontosabb kapcsolódásként az egész eddigi létezésed során. Ez a mostani tánc egy álomszép egyesülés, te és ez a csodás világ most egymás szemébe néztek, és hidd el, a végére, amikor elhalkul a zene, döbbent csend lesz a kis táncteremben. Te és a világod most ott álltok egymással szemben és táncoltok. Nagyon-nagyon szeretitek és ismeritek egymást. Amikor a világ feldob a magasba, vagy megpörget, netán egy pillanatra úgy tűnik, elengedi a kezed, tudd, elkap, megtart, visszahúz magához. Szeret téged ez a világ, jobban, mint gondolnád. Annyira szeret, hogy képes érted olyan dolgokat is megtenni, ami neki is fáj, a térdére huppan, hogy a feje fölé emelhessen téged, és ez neki bizony néha fájdalmas. De számára is egy beteljesítő élmény veled táncolni, aranyom, maga a csoda.
(…)
Létezik ez a világ, amiről oly sokáig azt hitted, ott van rajtad kívül. Lám, itt van ez a világ, amiről azt gondoltad, ebben élsz, amiről azt gondoltad, egy ellenálló közeg, amiről azt hitted, számos hozzád hasonló létezőből áll össze – ez mind nagy butaság. A világ te magad vagy. Te, pont te. Nem a másik, és nem azok összessége, nem, ez vagy te. Olyan vagy, mint a világod. Ellentmondásos, izgalmas, újító, miközben meg sokszor retrográd. A világodban megjelenő agresszió, félelem, nehézség, látszólagos gonoszság is mind te vagy. Nézd meg, milyenek ezek a dolgok, és tudd, ez is te vagy. Te vagy a sejt, és maga a mindenség is. Te vagy az aljas és az emelkedett. Te vagy az iszap és az ózon. Te vagy mindaz, ami van, ami magában foglalja a lentet és a fentet egyaránt. Ha nem lenne iszap, nem lenne élet, ha nem lenne lent, nem lenne fent, ha nem lenne föld, nem lenne szirom. Miért akarnál egy olyan világot, aminek nincs lába? Miért szeretnél sterilitást, amikor maga az élet sem steril? Miért ragaszkodsz ahhoz, hogy a dolgoknak csak a fejét lásd? Diszkréten, csinos nadrágot húzol arra, amit nem akarsz látni, míg az arcot meg agyoncicomázod, hát okos dolog ez, aranyom? Nem, ez mind te vagy, és épp ezért vagy gyönyörű. Nem lennél teljes, ha nem lenne benned mélység, fájdalom, szenny és gyalázat. Mert az se nem szenny, se nem gyalázat, hanem megemésztett anyag, ami csak arra vár, hogy új életnek adjon táptalajt. És amikor elkezded a táncot a világgal, és meglátod, hogy hogyan vezet a lába, miként fogja kezedet a keze, hogy tart meg a válla, azonnal megérted, bolond az a szemlélet, ami bármit ebből a világból kiirtani akar. Ez olyan, angyalom, mintha azt mondanád, a belek randák, a belek bűzösek, termékük ocsmány és gusztustalan, nosza, vágjuk ki a testből, nem kell ide ez a sok bél, gyomor és nedv. Nekem csak a bőr kell, a szem, a kéz és a haj. Szép kis test lenne, édesem, mellesleg azonnal rothadásnak is indulna. Hisz éppen az tartja életben a világod, ami ott erjed az életben, ott, az élő szövetben rohad, úgymond, mert ettől él. Az élet mindig kapcsolatban lesz a földdel, amiből táplálkozik, az én életem sem mentes a gyökerektől és pondróktól, mert ilyen nincs. És semmi sem rossz. Nincsenek aljas és gonosz dolgok, csak élet van, és az ilyen. Mindenhol és mindig ilyen. A Minden attól minden, hogy nem hiányzik belőle semmi, a világod attól ilyen gyönyörű, hogy teljes. Van feje, és talpa, vannak belei bélsárral, lüktető szíve és szép bőre, gyönyörű kék szeme, ami a végtelenbe nyit neked utat. És most ő táncol veled, angyalom, ez a csoda téged – érted ezt? – téged kért fel táncra, és te elfogadtad a felkérését, ezért táncolj szépen, méltósággal, lágyan, kecsesen. Ne lépj a partnered lábára, ne rángasd, és ne szitkozódj, ha megforgat. Ez tánc. Nem egy helyben ülés.”
(…)
Az a baj a gondolataid nagy részével, hogy nem egy adott távlatból keletkeznek, hanem a benne levőség perspektívája okán onnan, ahonnan az egészre nem tudsz rálátni, és ezért a felmerülő ellentmondások nem zavarják a szemed, mert ott, ahonnan nézel a dolgokra, ezek meg sem jelennek.
(…)
Amíg ott kint keresgéled a dolgokat, képtelen leszel megtalálni azokat, és ez az egész kis könyv most azt hivatott számodra megmutatni, hogy nincs kint semmi. De annyira nincs kint semmi, hogy ha ezt a maga valóságában megtapasztalnád, nagyon megijednél tőle. Azonban bent ott van minden, annyi minden, hogyha ezt a maga valóságában megtapasztalnád, az is nagyon meg tudna ijeszteni, atyavilág, mennyi minden, most még az ezrelékét sem látod át mindannak a sok mindennek, ami ott bent van, csak jön és jön fel egyre több minden, ami épül be a lényedbe, miközben mindig újabb és újabb dolgokat teremt.
(…)
Ezt akkor tudod elvégezni, ha megértél rá: minden, ebben a könyvben szereplő gyakorlat ilyen. Adok neked egy sportmotort és egy slusszkulcsot, amivel akkor tudod beindítani a motort, ha felérsz hozzá. Se lépcsőt, se létrát nem kapsz mellé, ha nem éred el, nem indul. De egyszer indulni fog, és soha ne szegje kedved egy pillanatnyi kudarc. Ha minden azonnal sikerülne, nem tudnál semmit sikerként megélni. Nem, neked sikerülni fog, de meg kell küzdened érte önmagaddal. Ne add fel, ne keseredj el, ne legyél szomorú és búskomor. Add át magad a folyamatnak és tudd, pontosan tudod, mit csinálsz, hova akarsz eljutni, és milyen lépések által. A kudarcok a legjobb barátaid, erre már rég rá kellett volna jönnöd. A kudarcaid mentén erősödsz meg, és amikor egyet átlépsz, megoldasz, legyőzöl, te ott elpusztíthatatlanná váltál.
(…)
Légy kitartó, bízz magadban, és soha, de soha ne dobj el semmit csak azért, mert eleinte nem mutatja meg, amit megmutatni hivatott. Minden kezdet nehéz, mindenkinek, minden kezedet. Az, ha úgy érzed, nem megy, csak azt jelenti, nagy feladat előtt állsz, de sem azt nem mutatja, hogy bármire alkalmatlan lennél, sem azt, hogy valamit nem lehet megcsinálni. Eddig az asztal mögül tanultad a KRESZ-t, most meg beülsz a volán mögé. Ha először teszed ezt, miért várod el magadtól, hogy mindent rögtön tudj és érezz? Le fog fulladni a motor – sokszor. Össze fog akadni a lábad. Nem fogod tudni jól bevenni azt a kanyart, és még az is lehet, elnézel egy lámpát. A váltóval is meggyűlik a bajod, és talán az is elkerüli a figyelmed, hogy kint hagytad az indexet. Nyugalom, angyalom, mindenki meg tudott tanulni autót vezetni, te is meg fogsz. Itt vagyok, együtt dolgozunk, legyen ez biztosíték a sikerre.”