Arrogancia

Matyi István megjegyzése: „Egyébként Adamus gondolatai máig alapjait alkotják világképemnek! Dóri stílusa viszont rendkívül taszító, arrogáns, kifejezetten frusztráló volt.”

Ez a kijelentés, megvallom, végtelenül meglepett, annak ellenére, hogy pontosan tudom, engem sokszor ér hasonló vád, amit ezerszer kielemeztem már magamban. S hogy miért lepett meg mégis? Mert mi Pistivel 2008 óta ismerjük egymást. Így van, Pityu? Ő volt az első ember a földön a férjem mellett, akinek meséltem Adamusról. És elsők között közvetítettem neki őt, aztán sorozatban nagyon sokszor évekig. Szinte nem volt olyan kérdése, amire ne kapott volna választ. Én a mai napig azt hittem, mi nagyon jóban vagyunk, hisz sokszor járt nálunk, együtt bográcsoztunk, kirándultunk, rengeteget beszélgettünk, szinte napi, baráti kapcsolatban álltunk hosszú évekig. Együtt rendeztük be a kis pesti albérletet, ahol az egyéni közvetítések zajlottak, és bár volt neki egy kifejezetten sajátos, csipkelődős, néha bántó stílusa, amit ebben a megszólalásban is megmutatott, én ezt simán elfogadtam, miközben jeleztem is felé, hogy azért néha talán elveti a sulykot. (Emlékszel, Pisti, amikor Arának írtad, hogy az a baj a könyveivel, hogy megírja őket? Ez szerintem nagyon durva megjegyzés volt, és jeleztük is neked, hogy az ilyesmi nem kedves dolog. Lehet, hogy arrogáns vagyok, de ilyet sose mondanék senkinek, mégpedig azért, mert alapvetően nem gondolkodom így. Vagy amikor Ezsdrás nagyon csúnyán kigúnyolta Adamust egy fórumon, minek utána abba is hagytam az ottani részvételt, és te nemhogy mellém álltál volna, hanem cinikusan viccelődtél azon, hogy ez engem akkor valóban meglehetősen érzékenyen érintett.)

Pisti. Millió alkalmad lett volna azt mondani, bánt a stílusom, arrogánsnak, pimasznak, taszítónak vagy nem is tudom, milyennek tartasz. Hogy frusztrállak vagy feszélyezlek. Ahogy a többieknek is megvolt minden alkalmuk erre, Magditól Gipsz Jakabig abban a kissé fura, shaumbrás vagy milyen körben. Ezt senki nem tette meg nyíltan, egyenesen, őszintén megfogalmazva a szemembe nézve, ám annál többször a hátam mögött, vagy ilyen bénán bokrok mögül cinikusan csipkelődve, célozgatva. Akkor én még nem az voltam, aki ma vagyok, pontosabban, nem tudtam önmagam így megélni, és ezért mindez nagyon rosszul esett. Valaki kiakadt nekem egyszer azon, hogy a kis becsületkasszás írásaimat megvetted, majd sokszorosítva kiosztottátok egymás között – mondván, ez micsoda csúnya dolog, de én egy szót sem szóltam miatta. Mert szerintem ezzel nincs semmi gond, ha valaki így érzi, csinálja így, minden lehetősége megvan rá. Szerintem ma is van ez így, de ez nem az én problémám, azt hiszem. Mint ahogy az sem, hogy ilyeneket írsz rólam. Szíved joga. Ha igaznak érzed, akkor arra azért nem tudok most így 13 év távlatából mit mondani, mert épp az ellenkezőjét mutattad felém éveken át, úgy tettél, mintha távoli jó barátom lennél és minden rendben lenne köztünk, szóval esélyem sem volt az esetlegesen bántó viselkedésemen irányodban változtatni. Bár bevallom, én egyetlen kósza esetre sem emlékszem, hogy bármikor piszkáltalak, szurkáltalak, bántottalak volna, én pont fordítva éltem ezt meg veled kapcsolatban, de mondom, mindezt elnéztem neked, mert betudtam a sajátos stílusodnak, ahogy ezt többször jeleztem is feléd. Szóval most jócskán megleptél, de örülök az alkalomnak, mert ezek fontos csomók, amik kibogozása nélkül nem tudom elengedni nyugodt szívvel végleg ezt a szőttest. Pedig ez a célom, és lehetőleg minél hamarabb.

Én ezt az egész folyamatot teljesen máshogy éltem meg. Talán a következő írásomban, majd ha lesz időm végre megírni, elmesélem jobban, hogy hogyan. Röviden és más aspektusból: én azt élem meg, hogy amim volt/van, azt mind odaadtam. Van olyanom is, amit nem akartam, és azt nem adtam, ahogy ma sem adom. Ez az én egyéni privilégiumom, hogy vannak titkaim, személyes kincseim, valamint a személyiségemnek határai, és tudom, ki vagyok. Én sütit sütöttem több tepsivel, hogy szétosszam. De a kezemen, amivel nyújtom a tepsit, a karkötőm az enyém. És amikor azt próbálták rólam lecincálni, vagy meggyőzni arról, ez nem is az enyém, azt nem engedtem. Valamint azt sem, ha bárki úgy érezte, az a tény, hogy vehetett a sütimből feljogosítja arra, hogy ítélkezzen arról, hogy hogyan élek a konyhán kívül a nappalimban, vagy miként tevékenykedem a konyhában, valamint megpróbál meggyőzni arról, én tulajdonképpen nem is én vagyok, hanem az, akit ő rólam onnan a folyosóról látni vél, netán elkezd kéretlen tanácsokat osztogatni nekem arról, hogyan kéne sütnöm, mosogatnom és este megágyaznom, és kit engedhetek be magamhoz és kit nem. Ha ennek elutasítása arrogancia, akkor hát nevezzük így. Szerintem te jóval többet kaptál tőlem, mint bárki más. Ha mindeközben megbántottalak, akkor nem szándékosan tettem. Elnézést azonban nem tudok olyasmiért kérni, amiről nem is tudok, de ha megtudom, hol vétettem ellened, biztosan meg fogom bánni.

Amikor nézegettem Seth videókat, akkor találkoztam többször egy elképesztő kijelentéssel, hogy Seth az oké, no de ez a Jane, ez nagyon gáz, miért nem választott Seth egy megfelelőbb partnert magának. Ez kb. olyan, mintha azt mondaná a kedves olvasó, tök jó dráma a Hamlet, no de ez a dán királyfi sehogy sem illik a képbe, olyan tépelődő és bizonytalan, miért nem egy magyar harcosról szól a történet, úgy már sokkal fogyaszthatóbb lenne a sztori. Vagy, hogy egész jó dráma lenne ez a királyfi nélkül. Érdekes megközelítés mindenesetre és arra utal, az illető semmit nem értett meg ebből a darabból. Én én vagyok, Pisti, és Adamus velem dolgozik és nem azért, mert véletlenül mellém fújta a szél. Ha engem rugdalsz, őt is rugdalod, ezt tudnod kell. Mint ahogy, ha őt bántja valaki, az nekem jobban fáj, mintha engem érne bántódás, lásd Ezsdrás esete. Válaszd le Adamust rólam, tedd fel a színpadodra, ülj le a nézőtérre, és aztán írd le a több mint tízezer oldalnyi szöveget, amit személyesen, egy hatalmas közös munka keretében átad neked. Majd érezd át, milyen, ha valaki azt mondja a hátad mögött, jó a cucc, csak ez a ványadt Pisti nem kéne hozzá.

Azt tudnod kell, mindenki, aki úgy érzi, hogy megbántottam vagy nyers voltam vele, kizárólag, de tényleg csakis azért érezheti így, mert ő megkeresett engem, odajött hozzám, sokszor kéretlenül és ismeretlenül, és elkezdett rángatni, piszkálni, provokálni, fumigálni, határozott kijelentéseket tenni arról, én kinek gondoljam magam, és milyennek kéne lennem. Mondom, mindezt tette anélkül, hogy tudott volna rólam bármit. Vagy sandán, a hátam mögött ocsmány dolgokat pletykálni rólam, vagy csak lapulva és sunyin eltűrte ezt a pletykálkodást, amit én valahogy mindig megtudtam. Netán szervezkedni ellenem, vagy mit tudom én, micsoda hülyeségeket. Azt is mindig megtudtam. Aztán évek múltán mosolyogva elém áll, ó, hát szia Dóri, jaj, de szeretlek! Én meg ilyenkor csak némán elfordultam, vagy azt mondtam, bocsánat, de téged nem hívtalak meg a kerti partimra, hisz úgy tudtam, gondjaid vannak velem. Olyan is volt, akinél konkrétan rákérdeztem, hogy pontosan mi volt a problémája anno, ami miatt támadóhadjáratot szervezett ellenem, és csak hebegett-habogott ahelyett, hogy őszintén elmondta volna a szemembe, amit gondol vagy gondolt akkor. Patrícia, te pl. elmondod? Mert, bevallom, nekem még a neved sem ismerős, ez sem arrogancia, csak rossz névmemória. És akkor megbeszéljük, miből fakadt az, amit nyersességnek éltél meg. Talán van a tagok között olyan is, aki meg a személyiségem másik oldalával találkozott, valamivel, amit ő pozitívnak élt meg velem kapcsolatban, amiért szerethetőnek, vagy értékesnek tart. De az is lehet, nincs ilyen, az sem baj, engem egyetlen dolog érdekel, hogy célba érjen az üzenet. A személyem ehhez most csak egy hatékony eszköz. Ebben a válaszban is az, ha megfigyelitek, bizony ám, mert ez is csak egy üzenet valami fontos dologról.

Mindig törekedtem rá, hogy békés és segítő szándékom egyértelmű legyen annak ellenére, hogy van egy nagyon éles határ, amit senkinek nem engedek átlépni, s amit én sem lépek át soha senki irányába. Ez ehhez a közeghez elengedhetetlen feltétel, mint mélytengeri búvárnak a békaruha. Alapvető vágyam volt egész életemben, hogy megadjam mindenkinek a jogot, hogy azt gondoljon, amit akar, és ennek nyíltan hangot is adjon, de a sunyiságot és azt a fajta piszkálódást, amikor neki viszket, de engem kapar, gyűlölöm. Csináltam párszor én is ilyet, onnan tudom, hogy ez hogyan működik. Azt persze tudom magamról, hogy néha túlságosan egyenes vagyok, amit lehet, igen, nyersességnek is értelmezni. Én azonban ennek elsősorban az előnyét látom most az életemben, hisz a nyíl akkor jó, ha egyenes, egy kanyargó, görbe nyílvesszővel nem lehet célba találni. Azt is tudom, hogy ezzel a, nevezzük úgy, munkával sokak érzékenységét sértem, hisz emberekben álló, őket tartó, ős öreg, vastag hitfalakat repesztek meg, egy rendszert török fel amolyan reality-hackerként, és ez baromi hálátlan feladat. Ezért sokan utálnak és a létjogosultságom megkérdőjelezésével védik a bástyáikat. Az én életemben az igazság mindenek fölött álló eszme, még akkor is, ha számomra az nem előnyös. Épp ezért nem szeretem sem a dörgölőzést, sem a hízelgést vagy cukros dicsérgetést, a túltolt kedvességet, mert mindig azt érzem, valami éles, hegyes, érdes dolog vagy valami hátsó szándék van ebbe a puha, szőrös takaróba beburkolva. Rossz tapasztalatom van a negédességgel kapcsolatban, illetve azzal kapcsolatban, ha valaki azt kommunikálja, ő mindenkit keblére ölel, és olyan nagyon szeret. Én nem vagyok ilyen, ez tény, ezt vállalom, azonban nálam legalább mindenki tudhatja, ha valóban akarja, hogy hányadán áll. Nem árulok zsákbamacskát, sosem tettem. Ennek ellenére minden megkeresésre válaszoltam (Biber Zsolt, nem kaptam tőled semmiféle mélt vagy üzenetet, hova küldted?), még akkor is, amikor nagyon nem volt hozzá se kedvem, se időm, se energiám, mert megértettem, hogy az engem megkereső számára kizárólag önmaga a fontos, és nem látja át, hogy én őt nem is ismerem, és nem is biztos, hogy meg akarom ismerni, illetve, ha én mindenkinek több oldalon át válaszolok, nem marad időm és energiám azokra a dolgokra, amiket el szeretnék végezni. És ezt egy idő után már nyíltan mindig ki is fejeztem, hogy válaszolok, de tartós, hosszú levelezésbe, barátkozásba nem megyek bele. Vagy, hogy egyéni közvetítést már nem vállalok, ennek is megvan a jó oka. Ez lehet, hogy bántó, de legalább nyílt, egyenes és igaz kijelentés. Ráadásul sokan épp az empátiámat értik félre, azt, hogy amennyire képes vagyok, tényleg mindig odafigyelek a másikra, és emiatt azt hiszik, akkor mi már mélyen ismerjük is egymást. Ez megint csak annak a jele, hogy az illető nem képes önmagán túllátni.

Bizonyos távolságot tartok az emberekkel, ez tény, és amilyen nyíltan és gyorsan csak lehet, szeretem az esetleges félreértéseket tisztázni, épp azért, hogy ne kelljen egymást hurcolnunk magunkkal ezen az úton a meg nem oldott problémáink által. Lehet az is bántó, hogy én így viselkedem, de erre mondtam, ez szívem joga, soha nem ígértem sehol azt, hogy én mindenkit intim köreimbe engedek. Veled azonban, és még pár másik emberrel ezt mégis megtettem, és onnantól ezt komolyan veszem. Ezért én soha rólad semmilyen fórumon ilyesmit nem írnék vagy mondanék, sőt, ha valaki téged piszkálna, azonnal a védelmedre kelnék, mert így érezném igaznak, pedig, mondom, sokszor viselkedtél kifejezetten krakéler módon. De én megértettem, miért vagy ilyen, és téged épp ezzel a vonásoddal együtt szerettelek. Te belőlem csak az emberi részem látod, és még azt is, ahogy most kiderült, nagyon torzan. Egyidejűleg végtelenül felszabadító és lehangoló ezt így megélni. Meggyőződésem, hogy amikor körbeér a kör, valami merőben új következik. Amikor a kezdet és vég összeér, a lánc összekapcsolódik. És ezen a ponton elhagyható, ez egy kilépési pont. Na, mindegy, ezt most leírtam, én értem, talán más is. Mondom, akarok erről írni majd a blogon, de most Pistinek ezt meg akartam írni, mert bizonyos szempontból fontos ember volt egy időben az életemben, ő a kezdetekhez kapcsolódik.

Nemrégiben megkérdezted, valaha megbántottál-e, vagy csináltál-e bármi olyat, ami nekem rossz. Mondtam, hogy szerintem te soha. Ma is ezt mondom, és abszolút őszintén teszem. Mindig szeretettel fogok gondolni rád. Pisti, drága, ég áldjon téged is, és a többieket is. Egy nap kitisztul a látásunk, és jót mulatunk mindazon, amit egymásról ebben a zártnak tűnő szobában, vastag hályoggal a szemünkön látni véltünk. Remélem, nincs harag, hogy egy rövid időre beléptem a csoportba, és mindezt elmondtam, kellemes, vidám, felszabadult nyarat kívánok!