Kaptár idézetek

“Jegyezd meg, semmi sem a tiéd ezen a világon, hanem a világgal egyetemben részesülsz annak anyagi és szellemi javaiban. Ezért ne akarj magadnak soha semmit, ne akard, hogy „neked” jó legyen! Arra törekedj, hogy a világodnak legyen meg mindaz, amire te magad vágysz. Éld meg magadban mindazt, amit megszerezni szeretnél, hozd elő magadból az adott minőséget, és add át a világnak a megvalósítás jogát. Légy belül gazdag, de hagyd, hogy a világ részesüljön a gazdagságodból, meglásd, te magad fogod ezt a legmaradéktalanabbul megélni. Légy belül szabad és nézd meg, ahogy a világ is egyre inkább részesül a szabadságodból, s hidd el, te leszel a legszabadabb létező kerek e világon. Légy mindig a másik bőrében, éld meg az ő létét, éld meg a világodat egyben e sok-sok kis sejten keresztül. Játssz ezzel, tágítsd ki a tudatodat azzal, hogy már nem az egyénekre, hanem az egészre koncentrálsz! Tekints az egész világodra, arra az óriási valóságra, amit most egyben képes vagy belátni, mint önmagad hatalmas, valódi, térbeli és színes formájára, aminek árnyéka a most megélt emberi éned! Lásd meg benne az egységes entitást, és ne törődj egyes elemeivel, ahogy a tested sejtjeivel sem törődsz az egész szolgálatában, hiszen épp azzal támogatod ezeket a sejteket a leghatékonyabban, ha képviseled felettük azt az egységeszményt, aminek az érdekében tevékenykednek. És akkor meglátod, hogy a becsület egy értelmét vesztett fogalommá válik számodra, pontosabban egy olyasfajta valamivé, ami mindig arra figyelmeztet, hogy ott, ahol megjelenik, még nem teljes az egység, s neked kell e téren rendet tenned azzal, hogy az együttérzéseddel felemeled ezt a beteg részt az egység síkjára. Ez érthető? Bármikor, amikor utadba kerül a becsület fogalma mostantól, legyen az egy film, egy gondolat, egy konkrét emberi szituáció, azonnal vizsgáld meg, melyik egységes funkció hasadt szét? Miért nem pörög az érme, miért van egyik és másik oldal? Birtoklással kapcsolatos az a fogalom, aminek kapcsán felmerült a becsület? Igazság? Szabadság? Szerelem? Milyen fogalmat hasít ketté? És nézd meg magadban ezt a minőséget, te képes vagy egyben látni e tekintetben magad a világoddal? Képes vagy megélni a szabadságodat a világgal együtt? Nem annak ellenében, nem annak elemeivel szemben, hanem vele együtt? Képes vagy árnyékként meglátni a nagy test mozdulatát magadon? Érthető a feladat? És hidd el, ezzel a fogalommal, azaz a becsület kardjára támaszkodva hatalmas lépést teszel meg annak érdekében, hogy lesétálj a színpadról, megpörgesd ez érmét és feloldd a vagy fej – vagy írás állapotot. A színház az nézőtér és színpad egyben, s nem ez vagy az. A becsület egy valóban alapvető és eredendően meglévő állapotod, ami abból a tudásból származik, hogy nem vághatom le a madzag egyik végét anélkül, hogy ne az egész kötelet rövidíteném meg, hiába képzelem most magam a másik végére. A becsületérzés egy emlék, egy tudás, egy itt eltorzult balanszírozó eszme arról, hogy ez egyetlen egy érme, egyetlen kötél: a valóság és az én az egy. Csak egy van, nincs belőle több, nincs azon túl és abban benne, ez csak egy olyan „vanás”, ami megélhetővé vált a mozgás révén. De a mozgás csúcspontja a mozdulatlanság, magyarán ez csak illúzió, nemhogy a kötél két vége az, de még maga a kötél is. S ennek megélése és magasabb szintű megtapasztalása az az együttérzés, ami a becsület síkbeli formájának térbeli idomaként is tekinthető.

Ez volt az első rekeszünk, pakolj bele mindent, amit csak tudsz, aztán ahogy árnyalódik a kaptár, úgy alakul majd a fiókok helye, elrendezése is. A méhkas egy csodálatos képződmény, és utat mutat ahhoz, hogy meglásd, milyen jellegű a valóság, annak magasabb fokán megélve.”